Igazságügyi földmérő és térképész szakértő

Avagy mi fán terem az igazságügyi szakértő?

"A birtokbaiktatásoknak, határjárásoknak és szemügyrevételeknek  pedig nem kell másképen történniök, hanemha az illető birtok törvényesen odahivott szomszédjainak és határosainak jelenlétében."

I. (Hunyadi) Mátyás - 1486

Miért idéztem Mátyás király e törvényét? Talán azért, hogy kiemeljem: a földbirtokok tulajdonlása,  birtoklása mindig VALAKIVEL szomszédosan történik. A határvonal mindig közös, legyen a szomszéd magántulajdonos, az állam, vagy önkormányzat. A közös egymás mellett élés alapja szerintem minden esetben a békés, de egyben jogszerű birtoklás megléte. A vitatott birtokhatárok, birtoklási viszonyok nagyon sok ember életét keserítették már meg, okoztak jelentős anyagi károkat.

Igazságügyi szakértőként vallom, hogy elő kell segíteni a birtoklás mindkét szomszédnek megfelelő megvalósulását. Először békés úton, akár egy egyszerű geodéziai kitűzéssel, felméréssel, ezt követő közös megyegyezéssel. Azonban ha ez (már) nem járható út, akkor a  peres útra terelt vita során a bíróság, közjegyző rendel ki igazságügyi földmérő szakértőt a birtokhatárral kapcsolatos kérdések megválaszolására.

Idézném a napjainkig is alapjaiban helytálló bevezetőt a "Módszertani útmutató az igazságügyi földmérési szakértők részére" kiadványból 1987-ből:

"Modern civilizált társadalmunkban az igazságszolgáltatás nem nélkülözheti a különleges szakértelmet igénylő kérdések eldöntéséhez az igazságügyi szakértők közremműködését. A szakértőknek ismerniük kell azokat a földmérési alapelveket és módszereket, amelyek egységes értelmezése és alkalmazása biztosítéka annak, hogy szakvéleményükben feltárják azokat a valós tényeket, amelyekre támaszkodva a kirendelő hatóságok megalapozott döntéseket hozhatnak, illetőleg megbízóik az igényüket érvényesíthetik, jogaikat rendezhetik." 

AZ ÚJ POLGÁRI PERRENDTARTÁS HATÁLYBA LÉPÉSÉT KÖVETŐEN

Az alábbiakban szeretném röviden összefoglalni, hogy általánosan mit érdemes tudni a magán felkérésre készült szakértői véleményekkel kapcsolatban.

A magánszakértői véleményekkel kapcsolatos jogi szabályozás az elmúlt időszakban jelentős változásokon ment keresztül. A 2018. január 1-től hatályos új polgári perrendtartási törvény szerint a polgári perekben elsősorban a felek által benyújtott magánszakértői vélemény fog bizonyítékként szerepelni: a bíró csak abban az esetben rendelhet ki szakértőt, ha az adott szakkérdésben a felek nem indítványozták magán szakértő vagy más eljárásban kirendelt szakértő alkalmazását.

Nagyon fontos rögzíteni, hogy a magán felkérésre készített szakvélemény – akárcsak a hatóság általi kirendelés esetén – a szakértő szakmai álláspontját tükrözi. A szakértő álláspontja nem feltétlenül egyezik a megbízó elgondolásával. A szakértő minden esetben kötelezően pártatlan szakmai álláspontot kell képviseljen.

Amennyiben úgy dönt, hogy szakértői véleményt szeretne készíttetni egy ügyben, kérem, először fogalmazza meg azon kérdéseket, melyekre választ vár, és amelyek az igazságügyi földmérés kompetencia körébe tartoznak. Előfordulhat azonban az is, hogy teljesen tanácstalan, nem tudja honnan, milyen iratokat szerezzen be a szakértői megbízáshoz, nem tud kérdéseket megfogalmazni, vagy esetleg csak tanácsot szeretne kérni hatóság általi szakértő kirendelés előtt. Ez esetben lehetősége van előzetes konzultációt kérni. Természetesen az előzetes konzultáció során csupán általános tájékoztatás történhet, szakmai állásfoglalás az ügy érdemét érintően nem kerülhet szóba.

A szakértői viszgálatok díja minden esetben a megbízó és a szakértő közötti megállapodás alapján alakul ki (ettől eltér a hivatalból történő kirendelés esete).

Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban bármilyen további kérdése merülne fel, akár telefonon, akár e-mailben készséggel állok rendelkezésére!

Varga Norbert 2462 Martonvásár, Rózsa utca 49., +36-70-9401588
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el